Someone like you - Van Morrison

Egyenruha

Valami szépet kellene már írnom, de legfőképpen gondolnom. Hiszen annyi blogot olvasok és mind olyan ember tulajdona, aki intelligens, okos, van lelke és tud valamit. Emiatt olvasom őket, és úgy, de úgy szeretem azokat az írásokat, amelyek az igaz érzelmekről, szeretetről szólnak. Nekem viszont nincsenek pozitív gondolataim, a véleményem a párkapcsolatokról egyre sötétebb képet fest. Na azért ez nem jelenti azt, hogy folyton rosszkedvű vagyok és morcos, de amit gondolok, az valahogy annyira távol áll attól, amit gondolnom kellene. Ennek ellenére úgy érzem, most látok tisztán, vagyis kezdem olyannak látni az életet, a kapcsolatokat és azokban szereplő embereket, amilyenek azok valójában.
Két kapcsolat is véget ért az életemben, az egyik ténylegesen megszűnt, mint konkrét dolog, egyszerűen azért, mert akivel vagy aki mellett éltem, az elment. A másik kapcsolat, ami a szerelem volt, négy év alatt kihűlt és elmúlt belőlem. Valami persze itt maradt és örökre itt lesz velem, de az már csak egy olyan heg féle kis vágás a szívemben, ami mindig emlékeztet arra, hogy ez egyszer volt.
Szóval hét hónapja élem a szinglik életét, amit egyáltalán nem úgy élek, ahogyan a szinglik. Nem pasizok ezerrel, nem gyűjtöm a trófeákat. Persze ha adódik valami, azt nem hagyom ki. Ez a valami néha egy szimpla kis randi, néha több annál. Nem vigyázok arra, hogy nehogy megszeressek valakit, nem próbálom az eszemet használni, vagyis teljesen normálisan, egyszerűen járok el. Pontosabban eddig nem vigyáztam! De:

Rengeteg férfi vesz körül, és én faggatom őket, beszélek, pletykálgatok velük.
Az elmúlt hét hónap következtetései a következők:
Igazából sajnos minden hímnemű lény egyforma. A tálalási mód különböző és vannak vérmérsékleti különbségek is köztük, de alapvetően mind ugyanazon séma alapján készült és teljesen egyformán működik. Ezt valahogy eddig nem vettem észre, talán mert fiatal voltam, optimista és legfőképpen mert nem ismertem ennyi férfit, vagy mert ennyi idős korukra ( és koromra), jobban kitárulkoznak előttem, hiszen már őket sem a párválasztás hajtja. És őszinteségük talán még az egyformaságuknál is jobban taszít.

Én ha szerelmes vagyok, nem látok a rózsaszínű ködtől, s mivel nem látok, képzelek. Természetesen nem jót és valóst , s amikor a szerelem elmúlik, akkor többnyire más késő. Nyakig benne vagyok egy olyan kapcsolatban, amiben nagyon nem kellene lennem.

S amit megtudtam a férfiakról, a következő dilemmát indította el bennem:
Most, amikor óhatatlanul egy új kapcsolat küszöbén állok, nagyon kell hát arra ügyelnem, hogy nehogy szerelembe essek, hiszen akkor megint megtörténhet velem az , amiből most szabadulok.
Ugyanakkor ha nem eshetek szerelembe, minek egy kapcsolat? Hogy szexeljek valakivel? Igen, maximum emiatt.
Ördögi kör.
Én akkor tudok jól működni egy kapcsolatban, ha szerelmes vagyok, de szerelmes nem lehetek, mert akkor nem jól mérem fel az illetőt, még egyszer csalódni pedig már nem fér bele az időmbe.
Ha nincs szerelem, előbb-utóbb elindulok megkeresni azt azt, és amikor már csaknem rátalálok, kezdődik az egész előlről, hogy " Én akkor tudok jól működni...de szerelmes nem lehetek..."
Igen, ördögi kör.
Persze - és mindezt annak ismeretében merem kijelenteni, amit megtudtam a férfiaktól a férfiakról- lehet, hogy mindegy, kire találok, hiszen olyan, aki más, nincs köztük....

Augusztus 04.2010.

Ránk esteledett, mire átléptük  a határt. Az M3-as megszokott útján száguldottunk hazafelé. Egyre másra hagytuk el a benzinkutakat, a pihenőket, és az éjszakai fények melege - a kényelmetlen utazás ellenére is - jókedvre derített mindannyiunkat.

Igaz, az út roppant hosszú volt, hiszen két nap alatt 1.500 km-t utaztunk. Odafelé még az új iránti várakozás lelkesített bennünket, végig bohóckodva tettük meg az utat, visszafelé is ugyanígy, de abban már volt némi önironikus kínlódás is, szerencsére nem tragikusan fogtuk fel a dolgot, hanem inkább úgy, hogy ennek valami miatt így kellett történnie.

Barátnőimet felhívtam amikor már magyar tarifával számolt  a telefonom, Klári egy üveg vörösborral várt, otthon - nálam. Ez az este nélküle talán nem is maradt volna meg az emlékeimben ennyira határozottan, ő adott egy karaktert , amitől ilyenné vált az a nap, az az este.

Régen nem esett ilyen jól az alkohol és régen nem kellett ennyire a hatása! A ház olyan különös volt és üres is, de valahogy mégis jóleső érzéssel ültünk le az asztalhoz, jólesett kiülni a hintákba a teraszon és jólesett a vörösbor mellé a cigaretta. 

A legjobb talán az volt benne, hogy valaki várt rám, valakivel leülhettem, valakivel nevethettem magamon és az egészen, ami történt, valakivel beszélhettem magamról és Valakiről. Jó volt az is, hogy tudtam, újból várok valamit, nagyon várom, így a csalódást, amely az előző várakozásaimat követte, azonnal felváltotta egy újabb várakozás.
Örökös vadász vagyok, a harmóniámhoz feltétlenül hozzátartozik az, hogy valamit akarjak, valamiért harcoljak és reményeim szerint megszerezhessem azt. Persze a megszerzés nem mindig jön össze, és ez a tény, amikor már tény, általában összeroppant. Hacsak, nincs más, ami akkorra már fontosabb cél, és hajtok érte.
Ezt a vadász tulajdonságomat annyira tudom szeretni és utálni is! Amikor felfelé menetben vagyok és nyerőre állok, mint valami drog, úgy hat rám, őrületes energiákat és erőt generál bennem, nem számít semmi, nincs akkora akadály, amit magam alá nem gyűrök. Ha azonban vesztésre állok, mindenem szétesik, megszűnök és megszűnik körülöttem  világ is egyben.
Mégis ez életem mozgatórugója. Ettől érzem, hogy élek, hogy érzek, hogy vagyok, hogy vannak mások is, hogy nem csupán megtörténik velem az élet...

Diane Shaw - 'Blue Moon'

Változás

"A növekedés változást jelent,
a változás kockázattal jár : az ismert világból az ismeretlenbe lész."
George Shinn

Más

Van úgy, hogy más, esetleg egy idegen, áldozatot hoz értünk.
Van úgy, hogy ő ezt nem is tudja.
Van úgy, hogy ezt választotta, de nem tudja, mit is kapott.
Még nem tudja.
Figyelmeztetnünk kellene?
Akkor megfulladunk mi.
Marad a lekliismeret furdalás.
A túlélés ösztöne.

És Isten azt mondta: nem! /Ismeretlen szerző/

Drága Levente Atya adta nekem sok-sok évvel ezelőtt, most találtam meg pakolás közben.

És Isten azt mondta: nem!                                    /Ismeretlen szerző/

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet,

De Ő azt mondta, nem.

Azt mondta, hogy a büszkeségemet Ő nem veszi el,

Hanem nekem kell feladnom azt.

            Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem

            Legyen egészséges, de Ő azt felelte: nem.

            Azt mondta, hogy a lelke egészséges,

A teste átmeneti.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,

De Ő azt felelte: nem. Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke,

Nem kapni, megszerezni kell.

            Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,

            De Ő azt mondta: nem.

Azt mondta, áldását adhatja,

            A boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,

De Ő azt mondta: nem.

„A szenvedés eltávolít a világi dolgoktól,

és közelebb visz hozzám.”

            Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést,

De Ő azt mondta: nem.

Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom.

De Ő hajlandó megszervezni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretnem úgy,

Ahogy Ő szeret engem.

Erre azt felelte: ”Látom, már kezded érteni.”

            Kértem erőt…

            És Isten adott nehézségeket,

            Melyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet…

És Isten adott problémákat,

Hogy megoldjam őket.

            Kértem bátorságot…

            És Isten adott veszélyeket,

Hogy legyőzzem őket.

Kértem szeretetet…

És Isten küldött gondterhelt embereket,

Hogy segítsek rajtuk.

            Kértem kegyeket…

            És Isten adott lehetőségeket.

Semmit sem kaptam, amit akartam,

Megkaptam mindent, amire szükségem volt,

Az imáim meghallgatásra leltek.

Rumli

Olyan kíváncsi vagyok, biztosan hamar megöregszem. A kinti lakást még csak képekről láttam és szeretném tudni, hogy milyen is valójában a konyha, a nappali, de leginkább a hálószobám hangulata érdekel. Itthon egyik szobából a másikba vándorolok évek óta, amint megmelegszem az egyik helyen, már ki is kívánkozom, vagy éppen akkorra megtetszik egy másik. Ehhez persze hozzátartozik, hogy állandóan át- meg átrendezem a házat, az alsószinten ugyan fix minden, de a a tetőteret újra és újra felosztjuk egymás között, vagy legalábbis én a többiek között. Most éppen Citrom megüresedett szobája a hálóm, ami eredetileg Trisztáné volt, Citrom után Hamza használta, most pedig én.
Nem is tudom, hogy vigyek e magammal személyes holmikat, azt hiszem nem kell, hiszen éppen ezektől akarok megszabadulni kis időre, látni szeretném, hogy hiányozni fognak e a dolgaim vagy sem. Ha nem , akkor t a l á n vissza sem jövök. Mostantól nem akarok gyüjtögetni semmit magam köré, mert az utóbbi években már zavarnak a felhalmozott "kacatok", de nincs lelkierőm kidobni egyiket sem. 240 négyzetméteren, 7 szobából kettőben csak ezeket őrizgetem. S a kkor még a padlásról nem is szóltam. Nevetséges. Igen, az vagyok.
Annyiszor nekiálltam már, átnéztem mindent, szelektáltam, külön dobozokba és zacskókba tettem a különböző embereknek szánt holmit, aztán szép lassan, úgy dobozokban és zacskókban visszavittem őket a rumliszobákba. Minden maradt a régiben. Pedig már a komfortérzetemet piszkálja, hogy vannak, hogy itt vannak, mégsem tudok megválni tőlük. Olyan érzés, mintha mindíg rendet kellene tennem köztük, a tudatalattimban állandóan kerülgetem és pakolgatom őket, szerintem az agyam egy icipici részének ezzel az állandó "foglalkoztatásával" el is fáradok. Sokan azt mondják, hogy az ember amikor öregszik, gyorsabban fárad, mint fiatal korában, szerintem egyszerűen több az a dolog, amivel az agyunk dolgozik, s főképpen ezek az elménkben eldugott, tárolt lomok, érzelmek, érzések azok, ami miatt fáradtabbnak érezzük magunkat.
Nos, vasárnaptól nem lesz semmi megszokott körülöttem. Egy letisztult világ vár rám, amely megtisztít engem. Tényleg annyira várom, kíváncsi vagyok, hogy könnyebb lesz e így élni. S ha igen, akkor b i z t o s a n vissza sem jövök.

Tapasztalat

"A szex, a fájdalom és a szerelem az emberi lét korlátait feszegető tapasztalatok. Csak az ismeri az életet, aki ismeri ezeket a határokat. Minden más felesleges időpocsékolás, unalmas ismételgetés, öregedés és halál, anélkül, hogy az ember megtudná, mit keres ezen a földön"


Paulo Coelho

"Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket. És megvált."

Lélekben már nem vagyok itt, sőt fizikai értelemben sem nagyon, keresnem kell valakit, aki segít rendbeszedni a kertet és a házat is. Arra gondoltam, hogy Citromra hagyományozom ezeket a teendőket, a gyerekkekkel töltött hétvégék helyett elszórakozhat itthon, míg én távol leszek. Már az sem érdekel, hogy ebben az esetben Üdvöskével  az én konyhámban főznének, az én fürdőszobámban az én gyertyáim fénye alatt fürödnének. Azért az ágyamat nem szeretném, hogy használják. Nem azért, hogy ők, hanem azért, hogy ő ne tegye, mert tőle minden porcikámmal irtózom.

Ez azonban azt jelenti, hogy már elbúcsúztam a házamtól, készen állok arra, hogy másé legyen, amikor eladjuk. Pár évvel ezelőtt azt hittem, hogy innen már csak az utolsó utamra mozdulok, nah, változott a világ, s vele együtt én is.

Minden reggel, amikor megyek le az alsó szintre, a lépcsőház durva falait érintve búcsúzom a házamtól, mert tudom, hogy lassan el kell válnunk egymástól. A képek a falon, az edények a polcokon, mind jönnek velem, de más helyük lesz és ezt a milliőt már nem fogják mégegyszer újra alkotni, ez csak itt van. Néha felmerül bennem a gondolat, hogy inkább kifizetem Citromot és befejezem, amit be kell, de a következő pillanatban már tudom, hogy nem lenne értelme.

Reményeim szerint többet fogok tudni önmagamről s arról, hogy hogyan tovább, majd ha visszajöttem Erdélyből. Egyfajta menekülés ez innen, ahol már csak apró kis hajszálgyökerek tartanak állva. S a menekülési útirány merre is vezethetne másfelé, mint a Tündérkert irányába. 

Állandóan bástyákat építek magam köré mivel nem szeretek sérülni. Módszeresen azt teszem, amivel "jól" kerülök ki a dolgokból, mert nincs már kedvem letargikus hangulatokhoz és évekhez. Azt hiszem éppen emiatt választottam Erdélyt. Agatha Christíe-től olvastam nemrég, hogy ha valahol boldog voltál egyszer, akkor oda ne menj vissza, mert elmúlik az érzés, ami odaköt. Hát múljon! Talán, ha most huzamosabb ideig ott élek, akkor igen, akkor elmúlik, s a helyhez kötődő boldogság fájó emlékét felváltja valami más, ami pont jó lesz nekem. S ami most pont jó nekem. S ami által újjászülethetek a saját lelkemben.

Olyan zavaros a világ, eddig is az volt, de valahogy ösztönszerűen mindig jó helyre léptem. Remélem, most is ez történik majd.  

MrDog new design finally...

Good Bye

Pár nap és indulunk. Itthagyom a megszokott, mégis idegen arcokat, itthagyom a kertemet, a házat és ki tudja még, hogy mennyi mindent...
Új életünk gondolata lelkesítő, de azért minden búcsú fáj, legyen az ideiglenes, vagy legalábbis annak szánt.
Próbálom ebbe a pár napba belesűríteni azokat az embereket, akiktől fontos, hogy személyesen elköszönjek, hogy beszéljünk és ne csak olvassuk egymást.
Puszilok mindenkit.


Reményik Sándor: Viszontlátásra 

Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.

Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év mulva.
S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!"

Édrkees

Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szimát melyin serenrodbn vnanak a bteűk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteű lheet tljees össze-vabisszásagn , mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennkk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteűt mgaát, hneam a szót eszgébéen.

Készülődés újból

Két hét múlva indulunk. Tegnapelőtt találkoztam a kinti háztulajjal, nagyon kedves, velem közel azonos korú fiatal pár, aláírtuk a szerződést, rendeztük az anyagiakat és kicsit ismerkedtünk egy kávé mellett. Megbeszéltük, hogy ennyi egyelőre elég, a többit majd Erdélyben egy jó kis borozós estén folytatjuk.
Alig kell vinnünk valamit magunkkal, mert a lakás tökéletesen felszerelt. Mindenesetre biztosan beteszem a gyümölcs- és lécentrifugát, a hotpan-t és a goffry sütőt.
Székelyudvarhelyen nagyon jó piac van, olyan régi idők hangulatát idéző, a gyümölcsökön látszik, hogy a kertből szedték és rengeteg zöldfűszert lehet kapni, ami csokrokba kötve fekszik a kofák asztalán. Ugyanígy a gombafélék, életemben nem láttam még ilyet, a csodálatos rókagomba óriási halmokban kelleti magát az asztalokon, olyan furcsa a gyönyörű, élénk narancsszínű gombát egy teljesen hétköznapi fa asztalon látni és nem tálcán, fóliával leszorítva.
Terveim szerint minden reggel megyük piacra, legalábbis minden második reggel. Augusztusban van a málna ünnepe Zeteán, oda átmegyünk és megnézzük, hogy mit csinálnak a székely emberek a málnából. Én frissen szoktam megenni, öntetet (fagyira és sütire) esetleg szörpöt és lekvárt készítek belőle. Azt hiszem, hogy a málna ünnepén új dolgokat fogok tanulni. Mostanában egyébként kedvencemmé lett a málna. Ez az egyedüli gyümölcs, amelynek nem változott az íze a  gyerekkorom emlékeihez képest.
Székelyudvarhely belvárosában találtunk egy jó kis könyvesboltot , ahol régi könyveket is lehet kapni. Magyar nyelvű könyvek, de valahogy mégis más, mint az itthoniak, első dolgunk lesz ellátogatni oda.
Azt még nem tudom egészen pontosan, hogy a munkámat hogyan végzem, ezt még meg kell beszélnem önmagammal és másokkal is, de biztosan meg fogom oldani. Ezen agyalok éjszakánként és amint valami használható ötletem lesz, gyorsan megszervezem az egészet.
Igaz ugyan, hogy kinn is tudok dolgozni, mert gépem és internetem lesz, de van olyan dolog, amihez azért itt kellene lennem. Mindegy, elvégre csupán egy hónapról van szó.
Nem túristák leszünk, hanem megpróbálunk beleilleszkedni az ottaniak életébe, úgy élni, ahogyan ők. Szerintem csakis így lehet megismerni egy országot. Olyan más, amikor egy-két hétre elutazunk valahová és tipikus nyaralók vagyunk. Nem is láthatunk szinte semmit így a  helyből, ahol vagyunk, pontosabban láthatunk szép városokat, üde falvakat , de nem pillanthatunk bele az ott élők életébe, nem érezhetjük át a táj valódi hangulatát. Pedig ez az, amit én keresek, nem csupán annyit szeretnék látni, amennyit a képeken, könyvekből is láthatok, én ennél valami bensőségesebbre vágyom. Remélem lesz is benne részem.

A legjobb Corrs dal a legszebb testvérektől.

The Corrs-Somebody For Someone

The Corrs - Radio (Mtv Unplugged) HQ

"Players only love you when they are playing"

D.H.

Anything like yesterday, it was just a dream...

Azt kérdezted, hogy miért nem írok Rólad a blogomban. Mindegyik gyerekről van valami, de rólam nincs, ezt mondtad. Elmagyaráztam és okos vagy, tudom, meg is értettél. Ez most Rólad szól, Habika.
Két hete ismerhetted meg a rokonaidat, Óriási sokk volt nekem is, hiszen Apádról már nem sokat beszéltünk.
Amikor megismertem őt, én 18 éves voltam , egy meglehetősen naiv fiatal lány. Ő 34, a követségen dolgozott, akkor még csak egy "kis" követségi titkár volt.
Lassan, de céltudatosan megszerzett  magának, annyira, hogy egy halálos szerelem lett belőle.
Akkor is megszültelek volna, ha tudom azt, amit nem tudtam.
Mindenesetre amikor szakítottam vele, négy év együttélés után, már sejtettem, mi is a helyzet valójában, de a neheze csak ezután következett.
Titkosszolgálat, megfigyelések és tucatnyi olyam dolog, amelyeket szerettem volna inkább kihagyni az életünkből. Mivel Apád nem volt velünk, így sem a testőrséget nem tudta már biztosítani nekünk, sem az ő jelenléte nem védett minket, és nem akartuk, hogy Apád zsarolhatóvá váljon általad. Rettegtem, hogy mi van, ha egyszer csak elrabolnak Téged, csupán azért, hogy Ő megtegye, amit kérnek tőle, érted cserébe.
Megszüntettünk minden kapcsolatot, becsapva a környezetünket és szép lassan Te egy különálló, teljesen egyedülálló emberkévé fejlődtél. Nem apád szemét vagy a nagyanyád mosolyát láttam, ha Rád néztem, nem kerestem a hasonlóságot Közted és Közte, aztán már nem is láttam azt, mert Te a Hamza lettél. Kitöröltem az emlékeimből Apádat és Te egy olyan gyökerek nélküli fiúvá váltál. Nagyon okos vagy, hisz tudod és roppant erős egyéniség, nem is lehettél volna másmilyen.
Tegnap este, amikor sétáltuk az erdőben az újdosült unokatesóiddal és a nagybátyáddal, arról beszélgettünk, hogy ez az egyedülállóságod most szinte egyik pillanatról a másikra megváltozott. Láttam, ahogy Apád testvére megy, ugyanaz a hanyag, laza testtartás, azok a dobálózó léptek, az arcotok döbbenetes hasonlósága az unokatestvéreiddel, szinte félelmetes az érzés, ahogyan a gyökerek nélküli Hamzából egy ugyanolyan gyerek válik, mint más gyerekek, már tudom, hogy mi D...i benned és nem vagy annyira különc és van kihez kapcsolnom újra a mosolyod, a mimikád, a makacsságod és hogy csak neked lehet igazad. Végre hús-vér ember lettél.
Én is tehetek arról, hogy így alakult. Nem akartam látni Benned Apádat, mert tudtam, mekkora veszélybe kerülhetünk, ha másképp élünk, ha úgy tekintek rád, ahogyan normál esetben egy Anya tekint a fiára, ha keresem benned a géneket, a hasonlóságot, és próbálok kapcsolatot teremteni.
Hogy mi lesz ezután?
Mint a rokonaidtól megtudtad, az az ember, akit én ismertem, már nincs, mert amikor visszament nélkülünk, megváltozott. Szerintük azért keseredett meg, mert itthagyta a szerelmét és a fiát, amikor nem tehetett másképp. Tudod, egy másik kultúra az egy igazán más világ. Amit én meséltem a rokonaidnak Apádról és a képek  egy boldog férfit ábrázolnak mosolygós anyukával és egy gyönyörű babával - akit ők ismernek, az egy megkeseredett zsarnok, aki roppant hatalomra tett szert, elhanyagolta a családját és nem látták őt mosolyogni 17 éve. Akkor ment el.

Sajnálom, hogy így esett. Annyira sajnálom. Tégeded elsőrsorban és Őt is nagyon.  És bármit megtennék, hogy ez ne így legyen, de én már nem csinálhatok semmit azonkívül, hogy segítek neked feldolgozni ezt. S kérlek, hogy ne vádaskodj, inkább segíts te is nekem. Hisz tudod, mennyire szeretlek.

Elpő lépés

"Anyu, ne add fel az álmaidat." Ezt mondta ma a nagyfiam. És én megtettem az első lépést .

Kibéreltem  egy lakást Székelyudvarhelyen. Nagyon szép, háromszobás társasházi lakás. Mostantól bármikor mehetek, amikor kedvem szottyan. Igaz, hogy az iskola miatt a gyerekeket itthon kell hagynom, de elég nagyok már -Junior kivételével, akit persze viszek magammal- ahhoz, hogy havonta egy hetet egyedül töltsenek. És végül is van egy apukájuk. Őt ugyan még fel kell készítenem a dologra, mármint, hogy mostantól apaként kell helytállnia, amikor én elmegyek. Mondjuk kétnaponta eljön hozzájuk, hoz nekik vacsorát az étteremből, ilyesmikre gondolok, esetleg megkérdezi tőlük, hogy hogy vannak. Az iskolai szünetekben pedig együtt megyünk, az összes gyerek jön velem. Egy hét, tíz nap soha nem elég, éppen csak annyira, hogy elszokjak az itteni rohanástól és beleszokjak az ottani nyugalomba . Amikorra kezdenék belemelegedni a felfedezésekbe, mélyen magamba szívni a friss hegyi levegőt , máris indulhatok haza. Mostantól esélyt adok magamnak  ahhoz, hogy ez másképp legyen. A Karácsonyt már feltétlenül ott szeretném tölteni teljes létszámmal persze, az "elviselhetetlen" hidegben a havas fenyvesek között ünnepelve. És éjfélkor szeretnék besétálni a Csíksomlyói templomba, majd a jégen csúszkálva hazáig nevetgélni és valódi székelykáposztát enni éjfél után. Mert ott ez a szokás. 

Szóval augusztus 01-től már itt islakom és ott is lakom.  Kíváncsi vagyok, hogy honnan hová fogok hazamenni...

Erdély

Lady Gaga, micsoda nő!

  Eleinte nem tetszett, nagyon nem. Unalmasnak és túlságosan egyszerűnek találtam a zenéjét. A klipjeit azonban élveztem, meglehetősen eredeti figurának tűnt és annyira mai nő.
Mindenesetre mivel a csapból is ő folyik, dallamai belemásztak a fülembe.
A klipejei egyre jobbak, megjelenésben egyre tökéletesebbnek tűnik számomra, így valamelyik este beütöttem a Youtube-ban a nevét, és láss csodát, ezt a számot kaptam meg a találati listán.



Azóta kicsit áttanulmányoztam az éketrajzát, és micsoda nő!
A saját zenei stílusában nem tudott népszerűvé válni, így megalkotta önmagát, s remek dalait, amelyeket maga ír, olyannyira lebutította, hogy a nagyközönség számára is ehető váltak azok.
 Befutott, nagyon befutott, s azóta fellépésein, főképpen a VIP fellépéseken már újra saját stílusában énekeli el az immár sikeressé vált dalokat.
Nem csodálkoznék, ha szép lassan teljesen visszatérne régi énjéhez és újból a saját stílusában énekelne. Mint befutott popdíva. Okos. És nagyon tehetséges.

Virtuális Én

Szinte mindegyik közösségi portálon van egy profilom és szinte minden nap körülnézek, hogy mi is zajlik a közösségben, ki kivel, ki hogyan és mikor...
Valaki jön hozzám, akivel már nagyon régóta nem találkoztam és aki fontos nekem. Fontos, hogy jól nézzek ki, hogy reggel, ébredés után is szépnek lásson . Úgy, mint régen. Ám régen ez valahogy sokkal, de sokkal egyszerűbb volt. Nem is volt kérdés. Most az.
S mialatt készülök a találkozásra, szinte betegesen rettegek attól, hogy mi lesz, ha ez nem így lesz. Mi lesz, ha nem lát szépnek, hiszen eltelt vagy két és fél év azóta, hogy együtt voltunk minden nap.
Mondjam le az egészet?
Mennyivel egyszerűbb a virtuális önmagam megalkotása. Közösségi profiloldalaimra
természetesen csak azokat a képeket teszem fel, amik ha nem is jól, de legalábbis tűrhetően néznek ki rólam. Átgondolhatom, hogy mit is mondjak-írjak magamról , és semmi nem sülhet el rosszul.
Ha mégis, akkor delete.
Nem vagyok látható rosszkedvűen , legalábbis rosszkedvem is csupán kreált, nem is én vagyok, hanem egy virtuális , csinos animáció.
Üzenek és kifejezem önmagam, de  reakció késik, mert lehet, hogy Te vagy bárki más nem vagy éppen a gépnél. Így aztán nekem is van időm elgondolkodni a válaszon és a következő önkifejező mondaton.
E l v i r t u á l i a s o d t a m. Szomorú. Nem rossz, hiszen akkor biztosan nem csinálnám. Biztosan?

Osho: Idézet az életről

Az élet egy örökös folytonosság. Semmilyen végcélhoz nem akar eljutni. Maga a zarándoklat, maga az utazás jelenti az életet; nincs hová elérni, nincs végállomás - csak táncolni és az úton lenni, vidáman haladni, nem törődve semmilyen úticéllal.
Mihez kezdenél, ha elérkeznél a végállomáshoz? Senki nem teszi fel ezt a kérdést, mert mindenki próbál valamilyen célt kitűzni az életében. De mit rejt ez magában? Mi lesz, ha valóban eléred az élet célját? Egyszerre nagyon kínosan érzed majd magad. Nincs hová menned... elértél a végállomásra - és az út során mindent elveszítettél. Mindent el kellett, hogy veszíts. És most ott állsz meztelenül a célban, és úgy nézel körül, mint egy idióta: mi volt az értelme ennek az egésznek? Annyira siettél, annyit aggodalmaskodtál, és ez az eredmény.


Az idézetetre nem én találtam rá, hanem Lili, A Fény és árnyék szerzője.
http://fanny-onewayticket.blogspot.com/2010/06/osho-idezet-az-eletrol.html#comments

Képek

Nincs szó, amely lefesthetné a Hargita meséjét.
Pár pillanatkép a tájról, amelyet annyira szeretünk!

BIO környezet

Úgy 22 éves korom óta figyelek arra, hogy mit eszünk és iszunk. Folyamatosan olvasok a természetes táplákozás előnyeiről, az organikus ételek jelentőségéről.
Nem is emlékszem, hogy mióta nem iszom cukros üdítőket- Colát sem- , sőt, az ásványos vizekből is leginkább a szénsavmentes vizeket fogyasztjuk.
Szóval eddigi életem során is nagyon odafigyeltünk a BIO életmód betartására, de azért akadtak kilengések. Én néhanapján elszívtam egy cigarettát, és párszor ettünk étteremben, sőt gyorsétteremben is. Szerencsére itthon már nincs virsli, szalámi és májkrém. Ha májkrémre vágyunk, azt én készítem el, a virslit nem szeretjük és a szalámi is annyira mű, hogy inkább pfuj...
Mivel Citrom jó 25 éve vendéglátózik, én aztán igazán tudom, hogy az étteremben kapható étel, legyen az bármilyen szép is, nemhogy nem jó minőségű, de nagyon sokszor a lejárt, vagy majdnem lejárt szavatosságú husiból készül, a legolcsóbb zöldségfélékkel, silány minőségű tejtermékekből, persze bőven meghintve jobbnál jobb fűszerekkel (pontosabban "e"-s fűszerkeverékekkel), hogy ne érezze kedves vendég a minőségbeli  hiányosságokat.
Ma reggel órta pedig egy tökéletes változtatást ütemeztem az életünkbe.
A Gyógyítótól rengeteg gyógyteát és ayurvedikus gyógyszereket kaptam, amelyeket ma felcimkéztem, melyik kié és mennyit kell a reggeli , mennyit az esti teába főzni.
Én és Doma szívdiétára lettünk "szorítva".
Nem volt utálatos, és nem mondta, hogy rögtön és azonnal foggyak le 100 kilót, azt mondta, 1-2 kiló leadása megkönnyítené a szívem munkáját. Ugyanakkor a szívdiéta betartása esetén legalább 10 kg-t fogok fogyni, az az érzésem. Mondjuk rám is fér.

És nics több kilengés. Mindent lehet, de ami nagyon tilos, az az éttermi, gyoséttermi ételek fogyasztása, az "e" tartalmú késztermékek elkerülése pedig kötelező. Nehéz lesz a gyerekeket leszoktatni a Mekiről és a pizzáról...persze pizzát én is nagyon jól sütök..BIO környezetet kell teremtenünk magunk körül. Mert én féltem a gyerkőceimet a betegségektől, és féltem magamat is, szeretnék sokáig megmaradni nekik, s a jó régi bölcs mondás szerint "az vagy, amit megeszel".
S mi nem szeretnénk Colává és műételekké válni...

Lassan a szopizást is be kell fejeznem, mert a cicikre már más feni a fogát...szóval Nimi is beáll az organikus táplálékfogyaztók táborába.

Mai menü:
Reggelire gyógyteák és némi erdélyi sajt (kv megszüntetve, esetleg koffeinmentes, ha holnap nem felejtek el venni)

Ebéd: Pangasius filé zöldfűszerekkel és fokhagymával, kevés olívával és csipetnyi sózott vajjal fóliában sütve, Jázmin rizs lestyánnal és zöldpetrezselyemmel ízesítve, sült paradicsom és paprikasaláta, kefírrel és maradék medvehagymával keverve.

Vacsora: Uborka, paradicsom, túróval és joghurttal,
-a gyerekeknek graham lisztből sütök narancsos gyümölcsös muffint, mindenkinek 2-2 darab
Esti gyógyteák
A nap folyamán pedig sok-sok finom tiszta víz!

Jó étvágyat-egészséget Magunknak!

Nagyküküllő

Mielőtt indultunk Erdélybe, azt gondoltam, hogy egy pillanat alatt elmúlik ez a hét és már indulunk is vissza.  No, ez történt.
Igaz ugyan, hogy véges-végig esett és a nap még csak ránk sem nézett, mégis olyan hamar elszállt ez a hét, hogy már itthon is vagyunk. Itthon...Domának honvágya van vissza Zeteára, én pedig csak nyelem a könnyeimet.
Hét nap, csupán hét nap és máris úgy érzem, hogy semmi keresnivalóm nincs itt. Le sem kell húnynom a szemeimet ahhoz, hogy a Hargita édes zöldjét, a dombok-hegyek vonulatait lássam magam előtt, és persze a kora reggeli párát, amely kanyarogva száll fel az égbe a buja fenyvesekből.
Az eső ellenére sokat mászkáltunk, megjártuk a medvék birodalmát, a Madarasi Hargitát is. Finom szilvapálinkát kóstoltunk a menedékházban és próbáltunk betelni azzal a varázslatos látvánnyal és érzéssel, amit a Hargita nyújt...nekünk...
Családi napokat tartottunk, hiszen kicsi fiam családja kinn él Csíkszeredában, jó volt látni őket és jó volt, ahogyan lassan, tapogatózva (székely ember módján), de elkezdenek bízni bennem és szeretnek!
Találkoztunk egy Gyógyítóval is, aki természetfeletti hatalommal mindent lát és mindent gyógyít. Kissé hitetlenül mentünk el hozzá, de Trisznek annyira fájt a gerince, hogy három napig nem tudott lábra állni.
Gondoltam, hogy veszíteni semmit sem veszíthetünk. Az első kezelés után egészen jól érezte már magát, a második kezelés óta pedig kutya baja sincs!
Barátnőm nem mert átjönni velem hozzá, mire a Gyógyító megkérdezte, fél e ugye, a barátnője? Megmondjam e innen, hogy mi a baja? A melle.
A barátnőm két éve mellrákos lett. Szóval...
Én kértem, hogy ha valami gyógyíthatalan betegséget fedezne fel nálam, akkor ne szóljon..inkább nem akarom tudni.
Nem, Magának gyönyörű az aurája, már tegnap, amikor itt volt, akkor láttam, szóval nincs semmi komoly baja. Csupán ne fogjon kezet az emberekkel, mert olyan könnyen átadja a jót magából a többi embernek! és aki nem szereti magát, az levesz az aurájából, levesz az energiáiból.
Mindenesetre egy dupla kezelést kaptam..mert valóban, az utóbbi időben sokan, sokat vettek el tőlem...bőven volt mit pótolni!

Készülődés

Megy az idő, mit megy, rohan! Lassan a lefelé menetből elindultam felfelé. Talán.
Szombaton a középső fiam ballagása, aztán délután az "újdonsült"rokonsághoz megyünk vendégségbe.
S amire már hetek óta uuugy készülök, az a vasárnap, amikor indulunk a Hargitára.
Az ajándékokat már szinte mindenkinek megvettem, pár apró dolog hiányzik csak.
Holnap elkezdem pakolni a ruhákat. Amint hazaérek, nyitok egy új fotóalbumot a nyaralás képeinek, s remélem, hogy nyitok egy újabb fejezetet az életemben is. Megérzés, de hátha bejön.

MrDog 16

Lassan elmúlsz belőlem. Annyit vártunk egymásra, hogy még én is kihúnytam, pedig azt hittem, ez örökké fog tartani. Amikor utoljára beszéltünk, sok mindent tisztáztunk, de talán nem mindent. A fennmaradó részt azonban már csak az idő rendezheti, mi ketten nem tudjuk, ez azért nyilvánvaló.
Az érzelmeimről egyszerűen nem is tudok beszélni, azt sem tudom, mi ez, amit érzek. Olyan , mintha mindenem fájna, amikor Rád gondolok. Próbálom elbagatellizálni a dolgokat, de tudom, hogy ez csak a tehetetlenségem álcázása.
Igen , az vagyok, mert bár talán csak a kezemet kellene kinyújtanom és itt lennél velem, mégsem tudok lépni Feléd. Valmi visszatart. És nem tudom, hogy mi az.
Abba is hagyom ezt az egész írást Rólad és rólam, mert nincs értelme , hogy kínozzam önmagam. Tulajdonképpen Juniornak szerettem volna megörökíteni valamit Belőled, ha esetleg nem lesz alkalmam arra, hogy ezt elmeséljem neki. Ami fontos volt, azt már leírtam, a többi csak rontaná az összképet, kihagyom.
Téged pedig elraklak a szívem legmélyére, MrDog.



" and it's only love and it's only love,
That can brake a human being
and turn him inside out.

that can brake a human being

and turn him inside out."

MrDog 15

Úgy látszik, hogy ez a dolog folyton ismétli önmagát. Már megint nem bírom nélküle, pedig olyan szilárdan elhatároztam,hogy ki kell tartanom. Legfőképpen miatta, mert nem akarok neki rosszat, s az én életem még annyira képlékeny.
Visszament Erdélybe. Én pedig utána.
Összepakoltam a holmikat és pénteken este hatkor indulok. Egy barátom is jön velem - a gyerekeken kívül természetesenm - mert van ott Hargita megyében valami háza, amit szeretne megmutatni nekem.
Debrecennél már izgultam, mert alig vártam hogy a határt átlépve már román telefonszámról küldhessek neki sms-t,  bizonyítván, hogy nemcsak szöveg volt, de valóban utána megyek. Nagyváradon elküldhettem az sms-t, és szépen haladtunk az ország belseje felé.
Vidám hangulatban utaztunk, sok-sok jó zenét hallgatva és már végre mindenki elhitte, hogy távol vagyunk otthontól, távol a "harcmezőtől", ez pedig olyan elemi felszabadító érzéssel bírt, hogy mindenki fel volt doba, de úgy igazán.
A Királyhágón megálltunk inni valamit és színes ruhákba öltözött P.I.M.P-ket láttunk hatalmaz Mercedes limuzinokból kiszállni, a barátom mondta, hogy ők a futtatók (finoman kifejezve), én eleinte azt gondoltam, hogy valami jelmezes felvonulás résztvevői. Úgy néztek ki, mint Snoop Dogg.
Hajnali egy felé mindenki elaludt  rajtam kívül és végre én voltam egyedül a gondolataimmal és persze a vággyal, hogy mielőbb odaérjek Hozzá.
Reggel ötre értünk Zeteára, ahol először jártam életemben. Hatalmas távolságok amelyek a zöld minden árnyalatát lefestik, karcsú fenyők, párás tisztások, az összhatást a lila-fehér virágú bogáncsok sem zavarják meg, valahogy annyira illenek a tájba. Tökéletes. Nem rendezett tökéletesség, mint mondjuk Ausztria vagy Németország, hanem a természet alkotta díszlet tárult elénk, amihez nincs semmi fogható.
A faluba vezető úton hirtelen hatalmas tehéncsorda jelent meg és jó ideig velük együtt haladva tettük meg az út felét.
Ő már várt ránk. A találozásunk olyan mesébe illő volt, hogy szinte éreztem a hol volt hol nem volt és boldogan éltek, míg meg nem haltak  érzetét.
Az első éjjel tisztáztuk, hogy senkivel nem történt "semmi", amíg külön voltunk, tisztáztuk, hogy mostantól mindíg és mindent csak együtt, nincs Te és én, csak mi és örökre. Komolyan is gondoltuk.
A következő napokban végigjártuk a víztározó környékét, Sikasszót és Ivót, néha otthon hagytuk a gyerekeket és csak ketten jártuk az utunkat.
Éjszakkánként kinn feküdtünk a fűben és a csillagos égboltot és a másikat csodálva  szerettük egymást. Soha előtte  ilyen fényesen ragyogó csillagokat nem láttam, és valahogy minden olyan óriásinak tűnt nekem akkor.
Elvitt az Anyukájához és bemutatott a családjának, akik kissé tartózkodóan, de nagyon aranyosan fogadtak. Elmentünk Csíksomlyóra, ahol egy óriási - talán tölgyfa- alatt azt mondta, hogy szeretne feleségül venni ott, a csíksomlyói kápolnában.
Akkora lázban égtünk, kész csoda, hogy nem emésztett fel minket a tűz. Nem tudom, mikor és ki volt a lázasabb, de emlékeim szerint Junior a Nagyküküllő feletti erdőben született meg, legalábbis, ami a méhen belüli élet kezdete.S mert egyformán és annyira szerettük egymást, Junior mindkettőnkből a legtökéletesebb tulajdonságokat kapta, érzelmekkel teli, érzékeny, tökéletes emberke. Persze korai még Junoirról beszélni, mert a tényleges megszületéséig jó nagy idő telt el. De ami akkor és ott történt, akkora hatással bírt rám, hogy talán egész más irányt vett az utam, az az út, amit most járok. Ő már nincs velem, vagy én nem vagyok Vele, de az életem más lett, végre úgy élhetek, ahogyan mindig is szerettem volna, korlátok nélkül, szabadon a nagyvilágban.

MrDog 14

Több nekifutás és ugyanannyi szakítás. Nem játék volt ez,egyáltalán nem, egyszerűen én gyengének bizonyultam. Bedőltem Citrom színjátékának és engedtem a megfélemlítésnek. Próbáltam lavírozni  két énem között. Az egyik az Anyaság, a másik a Szerelmes nő. Mindkettő én voltam, de nem engedtek dönteni a kettő között. egyáltalán miért kell nekem dönteni ebben? Lehetnék egyszerre mindkettő. Ő szereti a gyerekeimet és azok is őt, elfogadja őket, sőt tud velük bánni, játszani, de én tudom, hogy nem foszthatom meg Citromot a gyerekeitől. Annyira szereti őket. Mit tegyek? Nem tudom és már belefáradtam az egészbe. Néha már a szerelem is fakóbbnak tűnik, mert az agyam állandóan csak zakatol. Lelkiismeret furdalás, hogy felbontom a házasságunkat, hiszen Citrom azt mondja, ő megváltozott , már nem kell neki senki más, csak mi, a családja s legfőképpen én, a felesége.
S az állandó menekülés...félek, féltem a kicsiket, energiám elfogyott, már a szerelemhez sincs erőm, a szexről nem is beszélve..
Én nem szeretem Citromot, ebben biztos vagyok, de lehet, hogy a családot egyben kellene tartanunk, nem tudom.

MrDog 13

Annyi elküldetlen sms van a telefonom memóriájában, hogy lassan megtelik. Nem, nem küldöm el neked, mert nem akarom összezavarni az életedet újból.
Barátnőmmel rendezvényre készülődtünk, új a sminkünk, szép új fekete felsőket vettünk magunknak az Orsay-ban, szexis és elegáns. Elegáns a hely is az, ahová megyünk csokizni.
Ketten cuccolunk be megint több száz kiló anyagot és eszközt, a liftben végigfolyik arcunkon a langyos veríték , elmosva az Astor alapozó fényét. Elkelne egy férfi kéz.
Már elindítottuk a csokiszökőkutat, amikor csörög a telefonom és lemegyek a rendezvényhelyszín bártermébe, mert jön I. , a grafikus, pár dolgot meg kell beszélnünk a honlap miatt. Csak futólag mertem megkérdezni tőle, hogy mi van Vele, mikor látta, jól van e. Próbáltam úgy beszélni, mintha nem is érdekelne, csak udvariasságból érdeklődnék.
Ittunk egy kávét, mindent átbeszéltünk és I. elment. Lassan kiléptem az utcára, elbambulva haladtam végig a járdán.  A sarkon állt valaki.
 Ő volt, vékony fekete póló volt rajta a kissé szeles időjárás ellenére, óriás szemét rám emelte, megfogta két kézzel az arcomat és erősen  szájon csókolt. Olyan erővel húzott magához, hogy azt hittem, összeroppanok és amikor először engedett levegőt venni, akkor ezt mondta: Szeretlek Blaskó Erika, és nem akarok nélküled élni.
Olyan banális ez így leírva, de tudtam, hogy minden szó igaz. Biztosan lehetett volna költőibben fogalmazni, de éppen így volt eredeti és komoly ez a mondat. nem színezte, csak mondta, amit gondolt. És csókolt.
.
Repkedtem, hirtelen felszabadító érzés tört elő a mellkasomból, mintha eddig valaki ült volna rajta és most végre felállt rólam,  leheletkönnyűnek éreztem magam és tudtam, hogy én sem akarok élni Nélküle.

A sors targédiája, hogy Citrom akkor ment el az Andrássy úton, amikor mi megcsókoltuk egymást.
A kálvária újra elkezdődött, de már egy következő szinten játszódott. Egy még durvább szinten.

MrDog 12

Harc az életem, Citom és az Ő harca. Citrom agresszív és hatalmaskodó, ő pedig nem tűri ezt, de tudja, nem tehet semmit, még nem. Ő kéri, hogy ne vegyem fel a telefont, de én úgy gondolom, hogy ezt nem tehetem meg, közös gyerekek, közös üzlet, Ő kéri, hogy hívjak rendőrt, ha ránk tör, én úgy érzem, ezt nem tehetem meg vele,végül is a gyerekeim apja, várjunk még kicsit, hátha elmúlik ez az egész, Békét akarok.
S kettejük kereszttüzében állok én, próbálom elhárítani a lövéseket, de a golyók többnyire engem találnak el. Fáj, ha Ő talál el, de még jobban, ha Citrom.
Ezt én nem akartam, ezt nem is lehet elviselni, ezt a gyerekeim nem nézhetik és élhetik meg, tudom, lépnem kell.
Szakítok Vele. Nem könnyen enged, próbál meggyőzni csókkal, szóval, harcol, de döntöttem. Végül is Anya vagyok elsősorban. Hazaköltözöm. Kiábrándultan és félholtan, de hazamentem, vissza az otthonomba. Kértem Citromot, hogy a gyerekekre való tekintettel ne öljük egymást tovább, próbáljunk meg lassan kimászni ebből az egészből és váljunk el csendesen. Nagy a ház, elférünk benne úgy, hogy nem is kell találkoznunk.
Három nap telt el. Üresség vesz körül, nem látom az utcák színét, nem látom az emberek arcát,  és tudom, hogy Te nem lehetsz velem. Nincs értelme semminek Nélküled. S ezek nem üres szavak. Megszűntem. Gépiesen végzem a dolgomat és lépek előre, de nem haladok.
Az én szemem még mindíg csak Téged lát, Szerelmem.
Negyedik éjszaka Citromon elhatalmasodott a féltékenység és olyan iszonyatos balhét rendezett, amit egyszerűen képtelen vagyok leírni. Erőszak, brutális erőszak, talán ez a helyes kifejezés. Már ő maga is belátja, hogy nem maradhatunk egy házban, így most ő költözik, én maradok a gyerekekkel.

MrDog 11

Szeretem az arcát, imádom a szemeket, amik rámnéznek belőle. S ha ez nem lenne elég, akkor itt van az érintés, amely nem csupán két test találkozása, hanem olyan kontaktus, amely magában hordozza a szerelmet, a szenvedélyt , a vágyakozást és a létezést .
Először szeretek valakit úgy, hogy teljesen feltárom előtte önmagam, nincs olyan vágyam, amit nem tudok megmutatni neki, s neki nics olyan álma, amit valaki más tudna megvalósítani .
A szerelmes szex egy valódi elragadtatás, amelyben nincs már kezdet és vég, nicsenek tabuk, csak érzelmek és érzések. Azért kell, hogy olyan erősen húzz magadhoz, mert így sokkal közelebb lehetek hozzád, még, még, egészen közel, hogy szinte ugyanazzá válj, mint aki én vagyok és én is megszűnjek létezni egymagam.

Utólagos hozzáfűznivalóm:
Effajta érzéki átszellemülést az ember kizárólag olyan személlyel való együttlét alkalmával élhet át, akihez nagyon-nagyon ragaszkodik. Sőt, mondjuk, akit szeret. Olyan partnerrel, aki bármikor helyettesíthető, lehetetlen hasonlót érezni.
Legalábbis szerintem.

MrDog 10

Mialatt én egyre nagyobb szerelembe estem Vele, itthon zajlott az élet.
Citrom mindenáron szerette volna bebizonyítani, hogy ő csakis engem szeret. Próbálta elhitetni velem, hogy az egész egy nagy félreértés-félrelépés volt, csupán egy bosszú, egy düh, dac, bármi, csak higgyek neki és felejtsük el az egészet, hiszen nem olyan nagy ügy.
Én azonban nem akarom elfelejteni, és végre itt az idő, kiléphetek ebből a rossz, régóta rossz házasságból.
Szeretnék független lenni, beosztani magam a pénzt, amit keresek, eldönteni a fontosabb dolgokat egyedül, és legfőképpen nyugalmat akarok.
Találtam egy lakást, nagyon jónak tűnik, gyorsan ki is vettem és elköltöztem otthonról, természetesen a gyerekekkel együtt.
Olyan furcsa volt így élni, ennyi közös év után, Citom nélkül.
Munka után ugyanúgy főztem, mostam, rámoltam, de nem az én otthonom volt ahol éltem, s bár erősen hatott rám az újdonság varázsa, valami hiányzott mégis.
Az esték viszont csodálatosak voltak!  Ő minden este nálunk volt. Nem csináltunk semi extrát, filmeket néztünk, sztorikat meséltünk egymásnak és a gyerekeknek az életünkből, finoman és óvatosan tervezgettük a jövőt, boldogok voltunk.
Sétáltunk a városban céltalanul, minden sarkon és félsarkon megálltunk csak azért, hogy átölelhessük egymást. Nem terveztünk és csináltunk programokat, mert mi ketten voltunk egymás legfontosabb programja. Nem lehet betelni csak úgy , ha elér a szerelem.
Összeköltözésről szó sem eshetett,  mert Citrom nem engedte. Tudom, így kimondva ezt, főképpen ennyi év elteltével meglehetősen furcsa, de akkor , nekünk ez "parancs" volt. Féltük Citromtól. Minden este jött és verte az ajtót, befenyített minket, nem apró fenyegetésekkel vagdalózott, hanem komoly, és súlyos tetteket ígért, ha nem "állunk le " egymásról.
Egy nap a gyerekek nála aludtak, mi dolgoztunk, két nagy rendezvényünk volt éjjel.
Holtfáradtan értünk haza  de közben felspanolva magunkat a tudattal, hogy végre kettesben, Citrom nélkül tölthetünk egy fél éjszakát, egy álmos hajnalt, egy közös ébredést és ki tudja, hogy mit még...
A közös zuhany után egymásban elveszve próbáltunk elérni a fürdőből a hálószobáig, amikor  hangos dörömbölésre eszméltünk. Ilyenkor a gyomor összerándul, a szív zakatol, rohantam le , és már annyira verte "valaki" kinn az ajtót, hogy tudtam, nemsokára beszakad, de legalábbis a szomszédok rendőrt hívnak. Lehet, hogy jobb lett volna..
Ő gyorsan felkapta a ruháit és kiment a hátsó teraszajtón, azt mondta, tesz egy kört, addig beszéljek Citrommal, hétha utána lecsillapodik és elmegy. Hallottam, amint beindította az autóját, ekkor már nem verte az ajtót a betolakodó.
Elcsendesült a ház, de én valahogyan olyan rosszat sejtettem, fáztam és hideg futkosott a hátamon.
Negyedóra múlva Citrom hívott, hogy menjek ki a Főútra a benzinkúthoz, mert történt egy kis "baleset".
Rohantam, papucsban és egy magamra rántott ingben, az agyamon át- meg átcikázott millió rémkép, a torkomban fojtogatott valami szörnyű gombóc .
Odaérve átöleltem a nyakát és egy töredék másodperc alatt csillapodott bennem a félelem. Nincs baja.
Mint kiderült, kis híján nem lett baja, mert Citrom üldözőbe vette  amikor elhajtott a ház elől, és megkerülvén egymást egy egyirányú utcában frontálisan nekiment. Ő még éppen az utolsó pillanatban lükvercbe tette a Golfot és sikerült annyira hátratolatnia, hogy a frontális ütközést elkerüljék, de mögötte egy másfél méteres beton árok volt, amibe beleesett az autója, s az  autóval együtt ő is. Isteni kegyelem, hogy nem történt semmi baja, bár az autó alja leszakadt.
Citrom ekkor már észhez tért, tudta, hogy ezt most korrigálnia kell. Vontatót hívott, kiszedték a Golfot az árokból és megpróbált beszélni velünk, még akkor is csak azt hajtogatta, neki mennyire fáj az, hogy én elhagytam.
Hazarángatott minket magával, mivel otthon vannak a gyerekek egyedül, üljünk le együtt nálunk,a régi házunkban és beszéljük meg ezt a dolgot.
Mivel a gyerekeim nála, a régi otthonunkban voltak - mit sem sejtve aludtak szerencsére - vele tartottunk és megpróbáltunk beszélni. Benne fel sem merült az, hogy ezek után miről kellene, miről lehetne beszélni egyáltalán?

MrDog 09

Minden nap találkozunk. Nem beszéltünk meg semmit, nem kérdezzük egymást arról, hogy kinek mi van otthon.
Ő munka után jön hozzám , én pedig estig dolgozom, hogy még ott találjon.
4 évvel fiatalabb nálam és 10 évvel fiatalabb a saját koránál. Csupa gyermeki őszinteség és lelkesedés az egész fiú. Nem cirkalmas mondatokban próbálja kifejezni, hogy mit érez, hanem csak annyit mond amikor forrón magához húz, hogy szeretlek Szerelmem. És ez pont elég.
Kettőnk közül én voltam a gyorsabb, türelmetlenebb, mindent akartam az első pillanatban. Kicsit előrefutottam, de hamar utolért. Azt hiszem, nem volt választása, mert én olyan őrült lánggal égtem.
Valahogy átértékelődtek a dolgok az életemben. Nem fontos a hol és mikor kérdés, nem fontos a milyen és a miért. Tudom, hogy biztosan jön, történjen bármi, pontosabban nem történhet semmi, mert mi lettünk a legfontosabbak egymásnak. Csak mi történhetünk.

Az én szemem csak Téged lát.

MrDog 08

Ő nagyon édes volt. Megértő és  jó hallgató, hiszen egész este másról sem beszéltem, mint arról, hogy mit tett velem Citrom. Ezen az estén a csokiszökőkutat szerencsére csak összeszereltük, elindítottuk és késő éjjel kellett  érte mennünk. Addig pedig még hátra volt jó pár óra.

Elvitt magával egy török büfébe, ettünk két gyrost , majd átmentünk a Liszt Ferenc térre egy drinkbárba, ahol én jó pár koktél megittam és közben csak nyomtam, nyomtam magamból  hülyeséget. Ő pedig hallgatott. Olyan szépen és finoman tette ezt. Amikor felálltam, hogy menjünk, nagyon óvatosan megfogta a kezem. Egy pillanat volt az egész.
Fekete hosszú ujjú póló volt rajta és fekete nadrág, fekete a haja és a cipője, minden fekete volt rajta, csak a szeme  csillogott zölden, amikor rám nézett. Olyan a pillantása, mint egy hűséges kutyusé, aki nem tudja levenni a szemét a szeretett gazdiról.

Beültünk az autóba és a Moszkva térnél piros lámpát kaptunk.
"Szerinted nem kellene csókolóznunk?"kérdeztem.
"Nem, én kevés lennék Neked"
"A puding próbája az evés" és megcsókoltam őt. Először lágyan, hiszen első talákozása volt a számnak az övével, majd miután éreztem, hogy jó, nagyon jó úton járok, fokozatosan tovább és tovább tapogattam a nyelvemmel a nyelvét...mikozben ezerrel dudált mögöttünk a sor..hirtelen abbahagytuk, továbbmentünk, fegyelmezve magunkat.
A legközelebbi letérőnél elhajtottunk az útról és folytattuk a félbehagyott csókot, de már lázasan és nem, nem beszéltünk közben a pudingról, csak rólam és róla, félszavakkal és forrón, beleájulva a felfedezésbe, hogy milyen jó ez. Szívtam magamba az illatát, az ízét, a karja melegét és szeme fényét.

MrDog 07

Csalódott vagyok és dühös, zaklatott és keserű, s közben mégis egy gondolat lengi körül a fejemet egész nap, ma este Vele leszek, megyünk egy rendezvényre és most aztán igazán nem kell tekintettel lennem Citromra, bárhogyan alakulhat az éjjelem. Azért előtte még rendezek egy bemutatót itthon...
Illatos fürdőbe vetettem magam, próbáltam relaxálni, de a gondolataimat nem tudtam elűzni a fejemből. Lassan kiszálltam a kádból, puha törülközőbe bújva nézegettem magam a tükörben. Finoman sminkeltem, bár legszivesebben ledér útszéli sminket kentem volna magamra. Fekete csipke melltartó és bugyika, csipkés harisnya, majd a szokásos rendezvény egyenruha, fekete ujjatlan felső és szűk fekete szoknya.
A bőröm illatos és puha volt, egy új, édes púderes illat áradt szét rajta, amikor kiléptem a fürdőből. Clarins, ma is használom.
Bementem Citromhoz a szobájába és érzelmektől mentesen vagy éppen érzelmekkel teli, ki tudja ezt ma már megmondani, finoman simogatni kezdtem a bőrét, lassan és óvatosan , szinte alig érintették őt az ujjaim..
Ne tudta, mi történik, ő azt hitte, azt hihette, hogy megbocsájtok..
Forró reakciójára forró sztriptízt kapott,amibe minden, de minden belefért, csupán a befejezés sikeredett kissé hiányosra...s mivel a bemutató közepén egy vékony selyemsállal kikötöztem kezeitt az ágykerethez, bármennyire is szeretett volna aktívabban részt venni a produkcióban, ezt nem tehette meg. Aztán a dolgok tetőpontján, de a tetőpontra való eljutás előtt egy másodperccel az előadást befejeztem és otthagyva őt kikötözve, kimentem a szobából.
Azt az estét azóta sem tudja feledni...

MrDog 06

Citromnak szeretője van. És nem szerelmes vagy ilyesmi, nem, egyszerűen most éppen ez a lány- a pultoslány-volt kéznél. Legalábbis ez volt a válasza arra, hogy szereti e a nőt.

Teljesen véletlenül derült ki a dolog. Egy elolvasott sms, amit amiatt néztem csak meg, mert Andika, az alkalmazottunk írta, gondoltam, hátha valami gond van, szóval ...

Pont az sms előtt volt egy kis vitánk, amikor is mélyen a szemembe nézve búgta el, hogy ő soha, de soha nem hazudott nekem és nem is csalt meg engem, mert ő szeret. Haha, igen rossz volt az időzítés ehhez a vallomáshoz.

Mondjuk eddig is tudtam, de nem volt bizonyítékom rá, tudtam, éreztem, hogy vannak kapcsolatai, de  bizonyíték nélkül olyan valószerűtlen, hogy van a partnerednek valaki más is rajtad kívül...

Felvonultam egy üveg mézes körtepálinkával és egy doboz cigarettával a tetőtéri dolgozóba, aztán neteztem, ittam, cigiztem, majd ittam, cigiztem és neteztem, végül ittam, igen sokat, de nem tudtam úgy becsípni, hogy ne érezzem a borzasztó magányt és keserűséget.

MrDog 05.

Rettentően elfáradva indultunk el hazafelé.Még Miskolcon bementünk egy benzinkútra, ahol ő energiaitalt kért magának, én pedig egy kávét, a többiek szintén ezt-azt. Zenét hallgattunk, kicsit csendesebbek voltunk, és a hátsók elaludtak. Mi még mindíg Corrs-t hallgattunk és odatekertem a lejátszót a "Runaway"re, amit olyan szívesen megtettem volna akkor, Vele. Reméltem, megérti. Amikor beletekertem a Cd-be, az ujjaim vége érintette a kezét, és a villámcsapás, amely ettől a röpke érintéstől ért, az üléshez feszített. A hegedű csábító, szívbe markoló hangja Andrea Corr érzéki dalával  egy álomvilágba repített, és én nem akartam volna soha többé visszajönni onnan.
Nem történt semmi, vagy inkább minden megtörtént velünk akkor, abban a pillanatban?

MrDog 04.

Főállásban napi 8-10 órát dolgozta egy cégnél, főkönyvelőként. Megterhelő volt a munka és nagyon kevés időt tölthettem a gyerekekkel. Így aztán próbáltam kitalálni valami olyasmit, amivel elég pénzt kereshetek és az időmet is beoszthatom. Így akadtam rá a csokiszökőkútra. Egész jól megy. Maga a rendezvényre járás kifejezetten kemény fizikai megterhelés, mert 50 kilós gépeket meg 50 kiló csokit-gyümölcsöt kell megmozgatni, bevinni, összerakni, kihozni, szóval nem igazán nőnek való, elkelne a segítség még akkor is, ha ketten megyünk (lányok) egy nagyobb rendezvényre. Citrom nem jöhet el velem, mert indulni szeretne  a választásokon a faluban, ez most minden idejét leköti. Attól, hogy ezt tudom, azért a munka még nem könnyebb. Főleg a napi 8 órás robot után.
Amikor szerda este jött hozzánk kutyázni, leült pár percre az asztalhoz beszélgettünk  kicsit és én megkérdeztem tőle, lenne e kedve dolgozni, velem. Volt hozzá kedve. Akkor szombaton kezdünk, este nyolcra kell Miskolra érnünk, találkozunk Dunakeszin 3 kor. Fekete nadrág és fehér vagy fekete felső legyen rajtad!
Elindultunk. Többen voltunk, mert nagy rendezvényre kellett mennünk  és főképpen mert nem mertem kettesben menni Vele. Még négy év távlatából is csak azt tudom mondani, hogy csodálatos utunk volt. Ő vezetett és én élveztem, hogy végre nem félek valaki mellett az autóban. Zenéket hallgattunk, KisPál-t, 50 Cent-et,The Corrs-t.  Ő is hozott Cd ket.. Olyan jó ez! Mi Citrommal soha nem hallgathattunk zenét az autóban, mert ő jobban szereti a híreket és a sportot, bár szerintem ez inkább valami tudatalatti elnyomás benne, hiszen tudja, hogy én meghalok zene nélkül. Ha valami olyan szól a rádióban , amit szeretek, amikor én felhangosítom, ő gyorsan belekezd valami fontos témába és lehalkítja a zenét. Cd hallgatás esélytelen...
Miskocig zenéltünk és én alig tudtam levenni a combján lévő szakadt farmer réséről a szemeimet, olyan szívesen megérintettem volan a a bőrét...semmi többet, de azt nagyon...

MrDog 03.

Hetente kétszer kijár hozzánk, segít nekünk megtanítani a kutyáinkat azokra a dolgokra, amiket az ilyen kutyáknak csinálni kell.
Szeretem a napokat, amikor jön hozzánk, olyankor érzem úgy, hogy élek, nemcsak a gyerekek, a háztartás és a monoton munka tölti ki az időmet, hanem van valami fénye, izgalma a napoknak.
A fiammal elviszik a kutyákat sétálni ki az erdőbe, ott foglalkoznak velük és nagyokat beszélgetnek közben. Hamza is megkedvelte Őt, alig várja a kutyázásokat és a dumálásokat.
Áthívtam a barátnőmet, hogy talákozzon vele, mert az ő véleménye fontos nekem, Egyébként sem árt egy kis megerősítés, hogy most nem rossz lóra teszek. Eddig minden simán ment és Viki hosszan elcseverészett vele, ami jó jel, mert tetszik neki. Szóval én már csak álmodozom, de nem lehet köztünk semmi, mert... hiába tudom, hogy Citrommal  nagyon nem vagyunk egmáshoz valók, és azt is tudom- tapasztalom-hogy nem törődik velem semmit, mégicsak ő a férjem.  És a gyerekek is itt vannak. Jó, akkor delete az egész, csak éjszakánkét, amikor már csendes a ház és senkinek nics szüksége rám, kis időt lopok magamnak magamtól , és Rá gondolok. Behúnyt szemmel érzem a pillantását az arcomon és hallom a hangját, ahogyan rám köszön"kézcsókom Hölgyem"

MrDog 02.

Gyorsan lezuhanyoztam, csillogó testápló, hajszárítás-vasalás, körömlakk, smink, vagy harminc ruhapróba, aztán a smink átvariálása,  végül parfümfelhő lebeg körülettem és indulok, végre.
Egy autókereskedéshez kellett mennem, mert főállásban ott dolgozik.
Kijött elénk és döbbenten láttam, hogy levágatta a haját. Ez nem is Ő!
Mindenesetre így, egészen rövid hajjal még jobban látszik, hogy milyen gyönyörű szeme van. Óriási zöld szempár, amely őszintén és mélyen biztosan az ember szívéig is ellát. Csak nézne jól meg engem...
A kutyáinkkal minden rendben volt, Tumival (aki meg akarta enni Őt) olyan jó barátságba kerültek, hogy Tumi szájából kiveszi a húst. Ilyet! Hihetetlen, mit csinált ez a pasas ezzel a kutyával?
Megint mesélt és én megint csak néztem őt. Elvesztem, elvesztem a szemeiben, a lényében, a kisfiús arcában és a humorában.

MrDog 01.

Elviselhetetlen kánikula volt aznap.A kocsiba szállva teljes hangerőre állítottam a cd lejátszót és gyorsan megpróbáltam hideg levegővel enyhíteni a rettenetes déluáni forróságot. Mire az Árpád hídhoz értem, már minden rendben volt. Péntek este van, én már hazafelé tartok, megy a klíma és én őrült hangosan nagyon jó rapzenét hallgatok.

A testi komfortérzetem helyrebillentése után kezdtem el agyalni azon, hogy mi lesz az idei nyaralással. Imádom Görögországot, csipkés partjait, ezerszínű kékes-zöldes tengerét, de ha nem találunk megoldást a kutyáinkra, akkor hiába minden , nem megyünk. Pedig most pénzünk is lenne rá , nem úgy, mint az eddigi években.

"Kézcsókom Hölgyem" "rendben, ma este kijövök és megnézem a kutyákat"

Kaptam egy telefonszámot, amit fel is hívtam, azt mondják vállalja nehezen kezelhető kutyák megőrzését, tanítását, próba szerencse. 

Nem jött este. Csapkodtam dühömben, de semmit sem értem el vele.Próbáltam kitalálni valami más megoldást a fehér "szörnyetegekre", de semmi okos nem jutott az eszembe.

Másnap ismeretlen szám keltett reggel és a "kutyás ember" elnézést kért a tegnapi estéért, de valami nagyon közbejött neki. Jó. Ma jön, azonnal indul, ha azt mondom, hogy jöhet. Persze, hogy jöhet, bár semmi esélyét nem láttam már a dolognak. Rosszul kezdődőtt, hogyan érhetne véget másképp.

Egy óra múlva beállított egy vállig érő fekete hajú, nem túl magas, vasember alkatú fiatal férfi. Az autójában argentín zászló hanyagul a hátsó kalaptartóra dobva, az autó hátsó üvegén pedig ez állt: Mr.dog. 

Macso szemtelenséggel rendelt tőlem egy kávét, és elkezdett mesélni, mesélni. Mesélni arról, hogy imádja az állatokat és talán egy kicsit tud kutyául beszélni. Hogy vasárnaponként az összes kutyájával úszni jár a Lupára, hogy mit szokott főzni a kutyáknak, hogy van sok befogadott cicája és egy olyan tanyán él, ahol lovak vannak. Közben nagyokat nevettünk és én csak néztem őt...

Az egyik kutyánk kis híján átharapta a torkát. Ő is megtorpant egy pillanatra.

Tudtam, hogy kész, vége a nyaralásnak, de legalább volt egy vidám óránk.
"Elviszem őket"

Pórázt tettünk a kutyákra és ő betette az egyik kutyát a csomagtartóba, a másikat a hátsó ülésre. Címet, telefonszámokat váltottunk és elment. Két hét múlva mehetünk a kutyákért, amikor hazajövünk álmaink szigtéről.

A nyaralás semmilyen volt, már előszele lehetett annak a rossznak, ami utána jött. Sokszor hallgattam zenét a fülhallgatóval a fejemen, a "No promises" számot, és nem értettem, hogy miért látom újra meg újtra Őt magam előtt. Vonzó személyiség, aki olyan természetes módon tud megnevettetni, ahogyan még soha senki, semmi arrogancia, semmi agreszivitás, mégis, olyan biztosan nem félnék semmitől, ha velem lenne. 

Férjemnek

Nem bírtam rád nézni az ügyvédnél. Lehetséges, hogy 17 évet papírokkal kell befejezni? Várni, hogy  kinyomtassa őket az ügyvéd, felületesen átolvasom, aztán aláírom. Még a te neveddel, mert végül is még az a nevem. Lehet, hogy marad is. Ha 17 évig jó volt...
Különös, hogy egymással kapcsolatban ezt nem mondjuk, pedig 17 évig egymásnak is jók voltunk, bárhogyan is éltünk...
Miért nem ülünk le inkább egymással szemben és miért nem nézünk egymásra? Amit mindíg meg tudtunk tenni, még a legrosszabb időkben is, azt miért nem tesszük most?
Tudni szeretném, hogy neked milyen érzés ez az egész. Mit élsz át, hiszen a te életednek ugyanúgy része volt a 17 év, mint az enyémnek. Nem hiszem, hogy neked annyira egyszerű ez, hiszen tudom, hogy a magad módján ugyan, de nagyon szerettél engem. Ahogyan én is téged.
Amikor elmentél, eleinte azt gondoltam, hogy simán kitöröllek az életemből, és újrakezdem azt. Mármint az életemet, egy újat, nélküled. Csakhogy nem tudlak törölni. Nem, ne érts félre, nem akarlak már téged, mert azt hiszem, hogy az elválásunk nehezén már túlvagyunk, de törölni, azt nem lehet. Ami volt, az megtörtént és te is meg én is egymással váltunk azzá, akik most vagyunk. Feljutottál egy helyre nálam és ott is maradsz. Marakodhatunk, mint a kutyák, megölhetsz egy-egy szóval vagy mondattal, de a pozíciód meg nem inog. Legalábbis most így érzem. Aztán, lehet, hogy az idő majd változtat ezen és könnyebb lesz, ha rád gondolok.
És már nem fogsz eszembe jutni annyiszor csak úgy, nem ütöm be a számodat a telefonomba reflex szerűen és talán megbocsájtok majd neked is és magamnak is, hogy ezt tettük a családunkkal, a gyerekeinkkel.
Légy boldog Citrom, bár én soha nem neveztelek Citromnak, nekem annál az első perctől fogva sokkal többet jelentettél, mintsem olyan néven szólítsalak, amin bárki más szólíthat.
LÉgy boldog, emlékszel, mondtam az ügyvédnél is, hogy nem minden házasság sikerül olyan rosszul, mint a miénk, szóval ...

Blogolók-blogolok

Én nem régóta "blogozom".

Bárki, aki olvassa a blogomat, könnyedén rájöhet, hogy az én indíttatásom mi is volt valójában.

De miért kezd el valaki blogot írni? 

Az első csoport (hadd legyek önző, olyan ritkán lehetek az egyébként) azoknak a blogíróknak a csoportja, akik hozzám hasonlóan üzenni akarnak valakinek, vagy legalábbis bemutatni a dolgok állását a saját szemszögükből. Mert ugye minden éremnek két oldala van, és nagyon sok esetben másképp ezt nem lehet egy másik ember tudomására hozni. Vagy azért, mert nem beszélnek egymással, vagy sok esetben nem is ismerik egymást, csak tudnak a másikról. No, ebben az esetben úgyis keresgélik a lehetőséget az interaktív világban és próbálnak információt összeszedni a másik félről. A hagyományos közösségi portálokon ugyan el-elkaphatunk némi pletyit , vagy szembesülhetünk egymás arcával, ám az néha sajnos inkább csak ront a helyzeten. Emiatt kezdtem el én és szerintem hozzám hasonlóan még sok sok ember (főképpen nőkre gondolok).

A második csoport legyen a nagyon boldog emberek csoportja. Aki repdes, szárnyal, mert úgy érzi, végre révbe ért és övé a boldogság, ami valóban az övé . Akkor éppen. Aki azért ír, hogy megmutathassa a többieknek, a még keresőknek vagy a már elvesztőknek, hogy van remény. Ugyanakkor felmerül bennem a kérdés, hogy miért éppen az éterben osztja meg valaki az örömét, szinte ismeretlenül? Nincs más, akinek ezt elmondhatná? Barátok, tesvérek, szerelem, férj, társ, gyermek. Aki meghallgat és azzal, hogy meghallgat, átéli velem az életemet is, örül, ha én örülök, s velem repül ha én szárnyakat kaptam. Mert ez ugye hozzátartozik a boldogsághoz..

A harmadik csoport a magányt nyíltan vállalók csoportja. Akik merik felvállalni, hogy ha itt nem mondhatják el nekünk, nektek, akkor senki más nem hallgatja meg őket. 

A negyedik csoport azok csoportja , akik elmondhatnák, de mégsem teszik. Nem teszik, mert lehet, hogy olyan dolgokról akarnak beszélni, ami nem illeszthető az ő életükbe. Titkok, vágyak, amelyek sértenék azt, akivel meg lehetne osztani őket. És ők nem akarnak megbánatni senkit, de magukba sem tudják fojtani a mondanivalójukat.

Az ötödik csoportba én most itt azokat sorolom, akik egy naplószerű könyvet írnak, akár a maguk, akár a jövő számára. Mondjuk a gyermekükről, a régimódi "babanapló" helyett egy helyes kis blogot.

És legyen a hatodik csoport az, aki valóban írói vénával rendelkezik. Aki ír, ha rosszkedvű, de akkor is ha jó. Ír, ha sírnia kell, de örömében is tollat ragad.

Ritka az ilyen blogíró.

Aztán, amikor már szépen elindultunk a blogírás útján, indulhat , és indul is a keveredés, a szálak több irányba szövődése. Mert kezdtem azért, hogy üzenjek és láss tisztán, majd egy időre magányos leszek, de végül is kisüt a nap és a boldogságomat is tudatni akarom akkor már Veletek. S ha már egyszer rákaptam az ízére, nyitok egy oldalt a kisfiamnak is. A lényeg, hogy bármi legyen is az, ami miatt elkezdtem, már nem hagyom abba.

Mert kényelmes. Magam mellé teszem a teámat és a délutáni sütés egyetlen maradékát, (nyeszlett kakóscsiga),  és klimpírozok. Menet közben annyi minden az eszembe jut, és van még egy hatalmas előnye: bármikor abbahagyható majd folytatható. Amit a barátainkkal azért -valljuk be őszintén- nem tehetünk meg. 

Visszaolvasható és javíthatunk is rajta. S ha valami mégis rosszul sülne el, hát senki nem mondja, ugye én megmondtam előre?Legfeljebb akkor egy kis időre szünetelek.:)

S mert a kapcsolatok kialakulása közben rájössz, hogy sokkal több olyan emberrel tudsz megfelelően kommunikálni, mint amennyi olyan barátod van, akitől megkapod a megfelelő visszajelzést. 

Nagyon őszinte voltam, remélem senkit sem bántottam meg azzal, hogy azt írtam, amit gondoltam, mindenféle szépítgetés, cicoma nélkül.