Egyenruha

Valami szépet kellene már írnom, de legfőképpen gondolnom. Hiszen annyi blogot olvasok és mind olyan ember tulajdona, aki intelligens, okos, van lelke és tud valamit. Emiatt olvasom őket, és úgy, de úgy szeretem azokat az írásokat, amelyek az igaz érzelmekről, szeretetről szólnak. Nekem viszont nincsenek pozitív gondolataim, a véleményem a párkapcsolatokról egyre sötétebb képet fest. Na azért ez nem jelenti azt, hogy folyton rosszkedvű vagyok és morcos, de amit gondolok, az valahogy annyira távol áll attól, amit gondolnom kellene. Ennek ellenére úgy érzem, most látok tisztán, vagyis kezdem olyannak látni az életet, a kapcsolatokat és azokban szereplő embereket, amilyenek azok valójában.
Két kapcsolat is véget ért az életemben, az egyik ténylegesen megszűnt, mint konkrét dolog, egyszerűen azért, mert akivel vagy aki mellett éltem, az elment. A másik kapcsolat, ami a szerelem volt, négy év alatt kihűlt és elmúlt belőlem. Valami persze itt maradt és örökre itt lesz velem, de az már csak egy olyan heg féle kis vágás a szívemben, ami mindig emlékeztet arra, hogy ez egyszer volt.
Szóval hét hónapja élem a szinglik életét, amit egyáltalán nem úgy élek, ahogyan a szinglik. Nem pasizok ezerrel, nem gyűjtöm a trófeákat. Persze ha adódik valami, azt nem hagyom ki. Ez a valami néha egy szimpla kis randi, néha több annál. Nem vigyázok arra, hogy nehogy megszeressek valakit, nem próbálom az eszemet használni, vagyis teljesen normálisan, egyszerűen járok el. Pontosabban eddig nem vigyáztam! De:

Rengeteg férfi vesz körül, és én faggatom őket, beszélek, pletykálgatok velük.
Az elmúlt hét hónap következtetései a következők:
Igazából sajnos minden hímnemű lény egyforma. A tálalási mód különböző és vannak vérmérsékleti különbségek is köztük, de alapvetően mind ugyanazon séma alapján készült és teljesen egyformán működik. Ezt valahogy eddig nem vettem észre, talán mert fiatal voltam, optimista és legfőképpen mert nem ismertem ennyi férfit, vagy mert ennyi idős korukra ( és koromra), jobban kitárulkoznak előttem, hiszen már őket sem a párválasztás hajtja. És őszinteségük talán még az egyformaságuknál is jobban taszít.

Én ha szerelmes vagyok, nem látok a rózsaszínű ködtől, s mivel nem látok, képzelek. Természetesen nem jót és valóst , s amikor a szerelem elmúlik, akkor többnyire más késő. Nyakig benne vagyok egy olyan kapcsolatban, amiben nagyon nem kellene lennem.

S amit megtudtam a férfiakról, a következő dilemmát indította el bennem:
Most, amikor óhatatlanul egy új kapcsolat küszöbén állok, nagyon kell hát arra ügyelnem, hogy nehogy szerelembe essek, hiszen akkor megint megtörténhet velem az , amiből most szabadulok.
Ugyanakkor ha nem eshetek szerelembe, minek egy kapcsolat? Hogy szexeljek valakivel? Igen, maximum emiatt.
Ördögi kör.
Én akkor tudok jól működni egy kapcsolatban, ha szerelmes vagyok, de szerelmes nem lehetek, mert akkor nem jól mérem fel az illetőt, még egyszer csalódni pedig már nem fér bele az időmbe.
Ha nincs szerelem, előbb-utóbb elindulok megkeresni azt azt, és amikor már csaknem rátalálok, kezdődik az egész előlről, hogy " Én akkor tudok jól működni...de szerelmes nem lehetek..."
Igen, ördögi kör.
Persze - és mindezt annak ismeretében merem kijelenteni, amit megtudtam a férfiaktól a férfiakról- lehet, hogy mindegy, kire találok, hiszen olyan, aki más, nincs köztük....

Lady Gaga, micsoda nő!

  Eleinte nem tetszett, nagyon nem. Unalmasnak és túlságosan egyszerűnek találtam a zenéjét. A klipjeit azonban élveztem, meglehetősen eredeti figurának tűnt és annyira mai nő.
Mindenesetre mivel a csapból is ő folyik, dallamai belemásztak a fülembe.
A klipejei egyre jobbak, megjelenésben egyre tökéletesebbnek tűnik számomra, így valamelyik este beütöttem a Youtube-ban a nevét, és láss csodát, ezt a számot kaptam meg a találati listán.



Azóta kicsit áttanulmányoztam az éketrajzát, és micsoda nő!
A saját zenei stílusában nem tudott népszerűvé válni, így megalkotta önmagát, s remek dalait, amelyeket maga ír, olyannyira lebutította, hogy a nagyközönség számára is ehető váltak azok.
 Befutott, nagyon befutott, s azóta fellépésein, főképpen a VIP fellépéseken már újra saját stílusában énekeli el az immár sikeressé vált dalokat.
Nem csodálkoznék, ha szép lassan teljesen visszatérne régi énjéhez és újból a saját stílusában énekelne. Mint befutott popdíva. Okos. És nagyon tehetséges.

Blogolók-blogolok

Én nem régóta "blogozom".

Bárki, aki olvassa a blogomat, könnyedén rájöhet, hogy az én indíttatásom mi is volt valójában.

De miért kezd el valaki blogot írni? 

Az első csoport (hadd legyek önző, olyan ritkán lehetek az egyébként) azoknak a blogíróknak a csoportja, akik hozzám hasonlóan üzenni akarnak valakinek, vagy legalábbis bemutatni a dolgok állását a saját szemszögükből. Mert ugye minden éremnek két oldala van, és nagyon sok esetben másképp ezt nem lehet egy másik ember tudomására hozni. Vagy azért, mert nem beszélnek egymással, vagy sok esetben nem is ismerik egymást, csak tudnak a másikról. No, ebben az esetben úgyis keresgélik a lehetőséget az interaktív világban és próbálnak információt összeszedni a másik félről. A hagyományos közösségi portálokon ugyan el-elkaphatunk némi pletyit , vagy szembesülhetünk egymás arcával, ám az néha sajnos inkább csak ront a helyzeten. Emiatt kezdtem el én és szerintem hozzám hasonlóan még sok sok ember (főképpen nőkre gondolok).

A második csoport legyen a nagyon boldog emberek csoportja. Aki repdes, szárnyal, mert úgy érzi, végre révbe ért és övé a boldogság, ami valóban az övé . Akkor éppen. Aki azért ír, hogy megmutathassa a többieknek, a még keresőknek vagy a már elvesztőknek, hogy van remény. Ugyanakkor felmerül bennem a kérdés, hogy miért éppen az éterben osztja meg valaki az örömét, szinte ismeretlenül? Nincs más, akinek ezt elmondhatná? Barátok, tesvérek, szerelem, férj, társ, gyermek. Aki meghallgat és azzal, hogy meghallgat, átéli velem az életemet is, örül, ha én örülök, s velem repül ha én szárnyakat kaptam. Mert ez ugye hozzátartozik a boldogsághoz..

A harmadik csoport a magányt nyíltan vállalók csoportja. Akik merik felvállalni, hogy ha itt nem mondhatják el nekünk, nektek, akkor senki más nem hallgatja meg őket. 

A negyedik csoport azok csoportja , akik elmondhatnák, de mégsem teszik. Nem teszik, mert lehet, hogy olyan dolgokról akarnak beszélni, ami nem illeszthető az ő életükbe. Titkok, vágyak, amelyek sértenék azt, akivel meg lehetne osztani őket. És ők nem akarnak megbánatni senkit, de magukba sem tudják fojtani a mondanivalójukat.

Az ötödik csoportba én most itt azokat sorolom, akik egy naplószerű könyvet írnak, akár a maguk, akár a jövő számára. Mondjuk a gyermekükről, a régimódi "babanapló" helyett egy helyes kis blogot.

És legyen a hatodik csoport az, aki valóban írói vénával rendelkezik. Aki ír, ha rosszkedvű, de akkor is ha jó. Ír, ha sírnia kell, de örömében is tollat ragad.

Ritka az ilyen blogíró.

Aztán, amikor már szépen elindultunk a blogírás útján, indulhat , és indul is a keveredés, a szálak több irányba szövődése. Mert kezdtem azért, hogy üzenjek és láss tisztán, majd egy időre magányos leszek, de végül is kisüt a nap és a boldogságomat is tudatni akarom akkor már Veletek. S ha már egyszer rákaptam az ízére, nyitok egy oldalt a kisfiamnak is. A lényeg, hogy bármi legyen is az, ami miatt elkezdtem, már nem hagyom abba.

Mert kényelmes. Magam mellé teszem a teámat és a délutáni sütés egyetlen maradékát, (nyeszlett kakóscsiga),  és klimpírozok. Menet közben annyi minden az eszembe jut, és van még egy hatalmas előnye: bármikor abbahagyható majd folytatható. Amit a barátainkkal azért -valljuk be őszintén- nem tehetünk meg. 

Visszaolvasható és javíthatunk is rajta. S ha valami mégis rosszul sülne el, hát senki nem mondja, ugye én megmondtam előre?Legfeljebb akkor egy kis időre szünetelek.:)

S mert a kapcsolatok kialakulása közben rájössz, hogy sokkal több olyan emberrel tudsz megfelelően kommunikálni, mint amennyi olyan barátod van, akitől megkapod a megfelelő visszajelzést. 

Nagyon őszinte voltam, remélem senkit sem bántottam meg azzal, hogy azt írtam, amit gondoltam, mindenféle szépítgetés, cicoma nélkül.