Olyan jó érzés ez! Mindent magam csinálok, nem veszi ki senki a kezemből a munkát, ások, gereblyézek, kapálok, vetek, ültetek, autót takarítok, festek, tapétázok, és mindent úgy, hogy senki nem bírálja a tetteimet. Ha jó munkát végzek, azt csak magamnak köszönhetem és bizony olyan jóleső érzés gyönyörködni az eredményben, tudván, hogy egyesegyedül én csináltam.
Persze édesek a gyerekek és nagyon is sokat segítenek, de többnyire én irányítok, sőt én csinálom a munka java részét.
A kertem még soha nem volt ilyen szép, ezer színben pompázik, talán érzik a növényeim is, hogy most én kezelem őket, simogatom és gyönyörködöm bennük. Nem azért teszem, hogy lássák a szomszédok, milyen szorgalmas vagyok, hanem azért, mert szeretek a kertben kapirgálni.
Tizenhét évig hagytam, hogy valaki irányítsa, mit tegyek, pedig oroszlán vagyok, állítólag nem egy könnyen irányítható egyéniség. Persze olyan egyszerű, sőt jóleső volt az elején, hogy a nehezét átvette valaki, én ültettem, ő kiemelte a nehéz földet a helyéről, én kitaláltam, ő pedig festett a plafontól a padlóig vagy fordítva. Igen, de egy idő után már változott a munkamegosztás, és ő volt az, aki kiosztotta a munkát. Szelíd erőszakkal, sokszor inkább tettekkel, elvárásokkal irányított úgy, hogy én tettem amit akart, de nem éreztem jól magam. A kezdeti segítőkészség lassan egy főnök-beosztott kapcsolattá vált. Nem volt önállóságom, mindenhez szükségem volt az ő véleményére, és jóváhagyására. Kényelmi függőségbe kerültem, amelyből nem tudtam szabadulni.
No ez változott most és újra én vagyok , Blaskó Erika , aki végre szabadon éli az életét!
Most pedig szaladok ki a kertbe, kikarózom az égigérő paradicsomfáimat!
