Annyi elküldetlen sms van a telefonom memóriájában, hogy lassan megtelik. Nem, nem küldöm el neked, mert nem akarom összezavarni az életedet újból.
Barátnőmmel rendezvényre készülődtünk, új a sminkünk, szép új fekete felsőket vettünk magunknak az Orsay-ban, szexis és elegáns. Elegáns a hely is az, ahová megyünk csokizni.
Ketten cuccolunk be megint több száz kiló anyagot és eszközt, a liftben végigfolyik arcunkon a langyos veríték , elmosva az Astor alapozó fényét. Elkelne egy férfi kéz.
Már elindítottuk a csokiszökőkutat, amikor csörög a telefonom és lemegyek a rendezvényhelyszín bártermébe, mert jön I. , a grafikus, pár dolgot meg kell beszélnünk a honlap miatt. Csak futólag mertem megkérdezni tőle, hogy mi van Vele, mikor látta, jól van e. Próbáltam úgy beszélni, mintha nem is érdekelne, csak udvariasságból érdeklődnék.
Ittunk egy kávét, mindent átbeszéltünk és I. elment. Lassan kiléptem az utcára, elbambulva haladtam végig a járdán. A sarkon állt valaki.
Ő volt, vékony fekete póló volt rajta a kissé szeles időjárás ellenére, óriás szemét rám emelte, megfogta két kézzel az arcomat és erősen szájon csókolt. Olyan erővel húzott magához, hogy azt hittem, összeroppanok és amikor először engedett levegőt venni, akkor ezt mondta: Szeretlek Blaskó Erika, és nem akarok nélküled élni.
Olyan banális ez így leírva, de tudtam, hogy minden szó igaz. Biztosan lehetett volna költőibben fogalmazni, de éppen így volt eredeti és komoly ez a mondat. nem színezte, csak mondta, amit gondolt. És csókolt.
.
Repkedtem, hirtelen felszabadító érzés tört elő a mellkasomból, mintha eddig valaki ült volna rajta és most végre felállt rólam, leheletkönnyűnek éreztem magam és tudtam, hogy én sem akarok élni Nélküle.
A sors targédiája, hogy Citrom akkor ment el az Andrássy úton, amikor mi megcsókoltuk egymást.
A kálvária újra elkezdődött, de már egy következő szinten játszódott. Egy még durvább szinten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése