Blogolók-blogolok

Én nem régóta "blogozom".

Bárki, aki olvassa a blogomat, könnyedén rájöhet, hogy az én indíttatásom mi is volt valójában.

De miért kezd el valaki blogot írni? 

Az első csoport (hadd legyek önző, olyan ritkán lehetek az egyébként) azoknak a blogíróknak a csoportja, akik hozzám hasonlóan üzenni akarnak valakinek, vagy legalábbis bemutatni a dolgok állását a saját szemszögükből. Mert ugye minden éremnek két oldala van, és nagyon sok esetben másképp ezt nem lehet egy másik ember tudomására hozni. Vagy azért, mert nem beszélnek egymással, vagy sok esetben nem is ismerik egymást, csak tudnak a másikról. No, ebben az esetben úgyis keresgélik a lehetőséget az interaktív világban és próbálnak információt összeszedni a másik félről. A hagyományos közösségi portálokon ugyan el-elkaphatunk némi pletyit , vagy szembesülhetünk egymás arcával, ám az néha sajnos inkább csak ront a helyzeten. Emiatt kezdtem el én és szerintem hozzám hasonlóan még sok sok ember (főképpen nőkre gondolok).

A második csoport legyen a nagyon boldog emberek csoportja. Aki repdes, szárnyal, mert úgy érzi, végre révbe ért és övé a boldogság, ami valóban az övé . Akkor éppen. Aki azért ír, hogy megmutathassa a többieknek, a még keresőknek vagy a már elvesztőknek, hogy van remény. Ugyanakkor felmerül bennem a kérdés, hogy miért éppen az éterben osztja meg valaki az örömét, szinte ismeretlenül? Nincs más, akinek ezt elmondhatná? Barátok, tesvérek, szerelem, férj, társ, gyermek. Aki meghallgat és azzal, hogy meghallgat, átéli velem az életemet is, örül, ha én örülök, s velem repül ha én szárnyakat kaptam. Mert ez ugye hozzátartozik a boldogsághoz..

A harmadik csoport a magányt nyíltan vállalók csoportja. Akik merik felvállalni, hogy ha itt nem mondhatják el nekünk, nektek, akkor senki más nem hallgatja meg őket. 

A negyedik csoport azok csoportja , akik elmondhatnák, de mégsem teszik. Nem teszik, mert lehet, hogy olyan dolgokról akarnak beszélni, ami nem illeszthető az ő életükbe. Titkok, vágyak, amelyek sértenék azt, akivel meg lehetne osztani őket. És ők nem akarnak megbánatni senkit, de magukba sem tudják fojtani a mondanivalójukat.

Az ötödik csoportba én most itt azokat sorolom, akik egy naplószerű könyvet írnak, akár a maguk, akár a jövő számára. Mondjuk a gyermekükről, a régimódi "babanapló" helyett egy helyes kis blogot.

És legyen a hatodik csoport az, aki valóban írói vénával rendelkezik. Aki ír, ha rosszkedvű, de akkor is ha jó. Ír, ha sírnia kell, de örömében is tollat ragad.

Ritka az ilyen blogíró.

Aztán, amikor már szépen elindultunk a blogírás útján, indulhat , és indul is a keveredés, a szálak több irányba szövődése. Mert kezdtem azért, hogy üzenjek és láss tisztán, majd egy időre magányos leszek, de végül is kisüt a nap és a boldogságomat is tudatni akarom akkor már Veletek. S ha már egyszer rákaptam az ízére, nyitok egy oldalt a kisfiamnak is. A lényeg, hogy bármi legyen is az, ami miatt elkezdtem, már nem hagyom abba.

Mert kényelmes. Magam mellé teszem a teámat és a délutáni sütés egyetlen maradékát, (nyeszlett kakóscsiga),  és klimpírozok. Menet közben annyi minden az eszembe jut, és van még egy hatalmas előnye: bármikor abbahagyható majd folytatható. Amit a barátainkkal azért -valljuk be őszintén- nem tehetünk meg. 

Visszaolvasható és javíthatunk is rajta. S ha valami mégis rosszul sülne el, hát senki nem mondja, ugye én megmondtam előre?Legfeljebb akkor egy kis időre szünetelek.:)

S mert a kapcsolatok kialakulása közben rájössz, hogy sokkal több olyan emberrel tudsz megfelelően kommunikálni, mint amennyi olyan barátod van, akitől megkapod a megfelelő visszajelzést. 

Nagyon őszinte voltam, remélem senkit sem bántottam meg azzal, hogy azt írtam, amit gondoltam, mindenféle szépítgetés, cicoma nélkül.